BEMUTATKOZÁS
A szakosztályba közel száz pályatárs iratkozott be, ám – feltehetőleg a szerkesztőségi munkarendek kötöttsége miatt – csak harminc-negyven kollégáról mondható el, hogy munkájában rendszeresen és aktívan vesz részt. Időről időre más szakosztályokkal, illetve a Bálint György Akadémiával is együttműködünk. Olyan sajtóbeszélgetéseket rendezünk, amelyeknek különböző szellemiségű vendégei a magyar külpolitikában hivatásszerűen szerepelnek, vagy hatással vannak rá, esetleg közéleti feladatukból a nemzetközi dimenziók kezelése óhatatlanul következik. További meghívottak olyan külföldiek, akik hazájukat Magyarországon képviselik. A magyar vagy külföldi diplomaták időről-időre maguk is meghívják szakosztályunk tagjait. Az évente 9-10 sajtóbeszélgetésnek kettős a célja. Az első, hogy az érdeklődő szakújságírók megismerkedjenek a prominens vendég szemléletével, illetve azoknak a témáknak a hátterével, amelyekkel foglalkozik. A másik pedig, hogy – ha ezt a meghívott nem tiltja meg, akkor – az elmondottak megjelenhessenek a sajtóban. Rendszeresen tájékoztatjuk tagjainkat más, érdeklődésükre számot tartó rendezvényekről, így a Magyar Külügyi Intézet vagy a Pallas Páholy előadásairól, a Magyarországon működő külföldi vegyes kamarák programjairól. A szakosztály évente szervez egynapos tanulmányutat valamelyik szomszédos országba, ahol ottani politikusokkal, magyar szervezetek vezetőivel, külképviseleteink prominens személyeivel találkozunk.