Egy férfi és egy nő
Szakosztályunk vendégei voltak
2012. június 6. szerda, 18:03
|   |
Mielőtt a címről valakinek a hatvanas években készült híres, Oscar-díjas francia film jutna az eszébe, elárulom, hogy két vendégünkre, Napsugár Annára és Pordán Ákosra gondoltam, akik nemrégiben a „Fogyatékossággal élők a médiában” szakosztály meghívásának eleget téve eljöttek egy kellemes, kötetlen beszélgetésre a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházába.
Egy különleges férfi és egy különleges nő. Így alakíthatnánk a címen, hiszen vendégeink igencsak az átlagostól eltérő módon találták meg helyüket a világban és nem szokványos módon igyekeznek ráirányítani a figyelmet a fogyatékossággal élő emberek problémáira.
Napsugár Anna súlyos hallássérültként született, a zene és a tánc szeretete azonban már gyermekkorban meghatározta az életét, amin nem csodálkozhatunk, hiszen édesanyja táncos, édesapja pedig ismert lemezlovas volt.
Anna már zsenge korától fogva folyton azon töprengett, miként vihetné közelebb fogyatékos embertársaihoz – elsősorban a siketekhez – a zene és a tánc világát. Aztán, amikor egy diszkóban siket szerelmével próbálta érzékeltetni a hangok világát, kitalálta, hogy jeltáncos lesz és „hallhatóvá” teszi a zenét. De ne vágjunk a dolgok közepébe.
Egy munkahelyi baleset következtében megsérült a gerince és kerekesszékbe kényszerült. Azonban ez sem tántorította el tervétől. Még kerekesszéket használt, amikor egyszer a Balatonon, az értelmi fogyatékossággal élők táborában két látássérült, ötéves kisgyermeknek úgy próbálta megmutatni, milyen is a kezek tánca, hogy magához vonta őket és a testükön keresztül érzékeltette a ritmust.
Családja és az orvosok, de nem utolsósorban erős akarata segítségével talpra állt és ma már csak enyhén mozgáskorlátozott, ezt is abból látjuk, hogy időnként botra kell támaszkodnia. Gyógyulása után újból táncolni tanult, majd Földessy Margit segítségével csiszolta beszédkészségét, alapozta meg koreográfusi ismereteit.
Aztán jelnyelvi középfokú kommunikációs képesítést szerzett. 2005-ben pedig szakvizsgázott és hazánk első működési engedéllyel rendelkező jeltáncművésze lett. Nem csak táncol, zenél, dalokat is ír. Hol meghatódunk az édesanyjának szánt melódián, hol pedig erőt merítünk a Soha ne mondd, hogy soha című dalán keresztül. Társulatában értelmi fogyatékossággal élők, hallás- és látássérültek, mozgáskorlátozottak egyaránt helyet kaptak. De láthatóan mindannyian szeretik a zenét, akkor is, ha a muzsikának csak egy picinyke szeletét élvezhetik.
Napsugár Anna szakosztályunk tagjainak is bemutatta műsora egy részletét, s azt, miként teszi a kezeivel, testmozgásával „hallhatóvá-láthatóvá” a zene hangjait, szövegét, ritmusát, nem csak hallássérült emberek számára. Kedvenc mondása: ,,A zenei jeltánc lebontja a félelem falait, hitet, önbizalmat és szeretetet ad mindenkinek." Reméljük, találni fog olyan szponzort, aki hozzájárul ahhoz, hogy első CD-lemeze megjelenhessen.
*
Pordán Ákos immár 11 esztendeje a KézenFogva Alapítvány ügyvezetője, de ennél jóval régebben elkötelezte magát a fogyatékos emberek megsegítése mellett. Amikor elvégezte a közgazdaságtudományi egyetemet, úgy érezte, nagyon sokat tudna tenni fogyatékos embertársaiért. Szakdolgozatát is erről a témáról írta.
A KézenFogva Alapítvány közel két évtizede dolgozik egy olyan befogadó társadalomért, amelyben a fogyatékos emberek méltósággal élhetik napjaikat. Az alapítvány a fogyatékos emberek közül is a leghátrányosabb helyzetben lévő értelmi fogyatékos és halmozottan sérült emberek támogatását választotta feladatául. Mégpedig úgy, hogy közben formálja vagy ahogyan manapság mondani szokták: érzékenyíti a közvéleményt.
Évekkel ezelőtt eldöntötték, hogy munkájukban különválasztják az érdekvédelmet és a szolgáltatást. Ők inkább az utóbbit tekintik feladatuknak és sikeres programjaik is bizonyítják, hogy jól választottak. FECSKE-programjuk keretében szociális munkásaik például háromszázötven család életét teszik könnyebbé. Szakképzett segítőik ugyanis tehermentesítik néhány órára a fogyatékos embert ápoló családtagot, s amíg ők ellátják a gondozottat, azalatt a családtag elintézheti ügyeit, kikapcsolódhat az egyébként lelkileg, fizikailag is megterhelő mindennapok körforgásából.
Eddig több mint 30-féle képzést indítottak már szakembereknek és foglalkoztatóknak. Céljuk a fogyatékos emberek eljuttatása a nyílt munkaerőpiacra.
Fogadd el, fogadj el elnevezésű rendezvénysorozatuk keretében járják az országot, hogy minél több ember figyelmét felhívják a fogyatékossággal élő emberekre és a KézenFogva Alapítvány munkájára. A világ színes című programjukhoz ismert színészek is csatlakoztak, mert úgy vélik, hogy az elfogadás fontos része a mindennapoknak és a fogyatékos emberek is egyenjogú tagjai a társadalomnak.
Hálózatépítő tevékenységük eredményeként alakult meg a Civil Érdekvédelmi Hálózat a Fogyatékos Embereknek Szociális Szolgáltatást Nyújtó Civil Szervezetekért. A CéHálózat olyan civil szervezetek szerveződése, amelyek valamilyen szolgáltatást nyújtanak értelmi fogyatékos vagy autista felnőtteknek, fiataloknak.
Pordán Ákos gyógypedagógus feleségével négy gyermeket nevel. Gyermekeik önkéntesként gyakran részt vesznek az alapítvány munkájában, tehát számukra is természetes a rászoruló emberek megsegítése.
Szakosztályunk vendégei, mint kiderült, jól ismerték egymást, több fogyatékosügyi eseményen is találkoztak. Ez pedig nem meglepő, hiszen voltaképpen azonos célokért dolgoznak, legfeljebb más módon. Napsugár Anna a jeltáncművészet segítségével, Pordán Ákos pedig alapítványa szerteágazó tevékenységével.
Garamvölgyi Annamária