Az Etyeken 5 éve sikeresen működő Korda Stúdió 2011. júliusában nyitotta meg a filmgyártás szerelmeseinek legnagyobb örömére a Korda Filmparkot. 2012. februárjában világújdonságokkal rukkoltak ki, ezért sajtónapra invitáltak bennünket, ahol a MÚOSZ, mint a legnagyobb sajtó szervezet, több szakosztályának meghívott tagjaival jelen volt. Fantasztikus turisztikai vonzerővel bír Közép-Kelet-Európa egyetlen tematikus filmes parkja.
A varázslatos filmkészítést mostantól interaktív módon be is vonja azokat, akik a lelkük mélyén szerettek volna ismert, ünnepelt filmsztárok lenni, vagy a kamera másik oldalán állni stábtagként. Lenyűgöző látvány már a főbejárat is, modern kori diadalívet, vagy két hatalmas elefántagyarat idéz. Innen csak pár lépés a Korda Filmpark látogató központja, ahol a filmkészítés izgalmas és rejtelmes pillanataiba, technikájába, kosztümjeibe, kulisszái mögé tekinthetünk be, sőt kipróbálhatjuk magunkat, jelenleg az „Üvegtigris” című film „utóforgatásán” néhány perc erejéig. Innen aztán csak pár száz méter a világ legnagyobb reneszánsz díszletvárosa, ahol Jeremy Irons főszereplésével forgatták a „Borgiák” című tv sorozat kültéri jeleneteit, majd itt készül a folytatása is a közeljövőben, tudtuk meg Somkuti Andrástól, a Korda Filmközpont Kft. ügyvezetőjétől. A korhű díszletváros falai között forgatták többek között a „Pokolfajzat 2.”, az „Arany hadsereg”, a „Boszorkányvadászat”, című film és a „A katedrális” című tv sorozat folytatását.
Korabeli New Yorki díszletek között
Ott jártunkkor teljesen üres volt a világ legnagyobb fedett műterme, amelynek belmagassága öt emelet magasságú, s amelyben például „Az idők végeztéig” című filmalkotás készült. Ezt követően látogatást tettünk a Korda Stúdió hangstúdiójába, ahol a két évtizedes hollywoodi múlttal a háta mögött Lukács Ferenc hangmérnök fogadott bennünket. Itt készült például két évig a „Borgiák” című tv sorozat utószinkronja is. Nos, hát önként jelentkezéses alapon a jelenlévők közül négyen részesei lehettek a Wild Traks, azaz „Vadsáv” néven elindított utószinkronnak. Ottlétünkkor az „Üvegtigris” szereplői közül négynek a párbeszédét kellett összehozni. Kicsit furcsa volt visszahallgatni Lalit és Cingárt női hangon, de ettől vált érdekessé a dolog. Hát, még amikor a komplett felvételt, mint egyfajta ősbemutatót, a vetítőteremben végigröhöghettük…
A szabadtéren álló hatalmas New Yorki díszletek között a másik interaktív világújdonság részesei lehettünk. Ez a Filmbuilding” nevű program. Belekóstolhattunk egy régebbi film forgatásának hangulatába, ahol a rendező, az operatőr és a segédoperatőr harsány vezényszavaira egy becsapódó meteorit okozta félelmet, megdöbbenést, menekülést kellett élethűen végigjátszani. Aki erre a programra vált belépőt, a kapott forgatókönyv és a rendező utasításai alapján, a szükséges technikai eszközök, jelmezek, kellékek, díszletek segítségével aktív részese lehet saját filmje elkészítésének, akár stábtagként, akár színészként. A Korda Filmstúdióból történő távozáskor aztán magával viheti a leforgatott „filmrészletet” a delikvens, hallottuk dr. Kakuk Andreától, a vállalati kapcsolatok igazgatójától.
A Korda Stúdió 35 hektáron terül el, ebből jelenleg 10 hektár a szabadtéri díszlet, 15000 m2 a műtermi felület, meg van 5500 m2 raktár is, műhelyek és egyéb kiszolgáló helyiségek is. Hatalmas étterem is helyet kapott, ahol a látogató, a vendég, de a forgatásokon résztvevő színészek és stábtagok is megebédelhetnek. S ha szerencséjük van, összefutnak Angelina Jolieval, Johny Deppel, vagy Jeremy Ironsszal. Nos, nekünk ez nem jött össze, de kiváló vadragu levest, Sztroganoff bélszínt, sült kacsacombot, sült sajtot, meggyes pitét és somlói galuskát falatozhattunk. Csak azt sajnáltuk, hogy nem a messze földön híres etyeki borokkal kínáltak bennünket. Persze, azért a Korda Stúdió saját palackozású Másutt nevet viselő Cabernet Sauvignon rosé bora is jól illett a menühöz.
Kívánom, hogy olvasóink közül sokan látogassanak el az etyeki filmbirodalomba, de vigyék magukkal a család legifjabb tagjait, gyerekeiket, unokáikat is. Fantasztikus élményekben lesz részük, mert egy újabb különleges, akár hungarikumnak is nevezhető, turisztikai látványossággal bővült a kínálat.
Ha szerencséjük van, olyan animátor kalauzolja Önöket, mint a kollégának számító újságíró, Napsugár, aki a zord télvégi napon tényleg elénk varázsolta a nevét idéző melengető napsugarakat…