A kiegyensúlyozott szereplés érdekében
2012. február 24. péntek, 14:14
|   |
A 2012. év legfontosabb feladata a zavartalan londoni felkészülés biztosítása és az eredményes szereplés lesz – mondta az elmúlt esztendő végén Gömöri Zsolt elnök a Magyar Paralimpiai Bizottság közgyűlésén.
A felkészülésre elkülönített anyagi támogatás szerencsére idén megjelenik a szervezet költségvetésében, amely egyfajta biztosítéknak számít, de ezt megfelelő módon ki is kell használni.
Tavaly több nagy versenyre készülhettek központi edzőtáborban a versenyzők, az MPB kiemelt sportágként kezelte például a csörgőlabdát és a női ülőröplabdát, de sajnos egyik csapatunknak sem sikerült kvótát szerezni. Az IBSA Világjátékokon szintén elmaradtak az eredmények a várakozástól, így, ha lányaink és fiaink tényleg lépést akarnak tartani a külföldi vetélytársakkal, akkor hetente legalább 7-8 edzésre lenne szükségük.
Ahogy mondani szokás, a remény hal meg legutoljára, bizakodjunk tehát a nyárvégi jobb folytatásban, a brit fővárosban.
Év végén ismét szeretnénk kihirdetni, kik voltak a legjobb fogyatékos sportolók! Ehhez a különböző érdekelt szervezetek összefogására, közös – reményeink szerint – Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium illetékes, helyettes államtitkára által koordinált jelölésre van szükség, s akkor a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fogyatékossággal élők a médiában szakosztálya tagjai a Magyar Sportújságírók Szövetségével együtt, nyugodt szívvel választhatják ki az „Év sportolóit”.
Bízzunk benne, hogy bőséges lesz a választék…
Nagy Attila