A MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztálya filmklubjának következő vetítésén Miklauzic Bence A zöld sárkány gyermekei című filmjét láthatják az érdeklődők, a vetítés után pedig beszélgetésen vehetnek részt. A filmklub nyitott, a MÚOSZ tagjai ingyen látogathatják.
Helyszín: Sajtóház (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a) – Mikszáth Kálmán terem
Időpont: 2011. május 31., kedd, 18 óra
A vetítés után beszélgetés a rendezővel és a producerrel, Berger Józseffel. Moderátor:
Báron György, a MÚOSZ Filmkritikusok Szakosztályának elnöke.
Rátóti Zoltán és Yu Debin a film egyik jelenetében
Máté János 45 éves ingatlanügynök. Munkájáért nem rajong, éppen elvált, ráadásul pánikbeteg. Egy svéd ügyféltől új megbízást kap, egy raktárházon kell minél gyorsabban túladnia. A raktárat azonban kínaiak bérlik, s a több ezer darabos dobozkészletet egy kínai férfi, Wu őrzi. Számára a raktár a munkahelye s egyben a lakása is.
A kényszerű együttlét alatt a két magányos ember között különös barátság szövődik. János újabb, és újabb ügyféllel jelenik meg, ám Wu azt a feladatot kapja főnőkétől, hogy minden áron meg kell akadályoznia az épület eladását. Ha megteszi, adósság fejében elvett útlevelét visszakapja, s visszamehet Kínába ismét új életet kezdeni.
Közben Máté ultimátumot kap a főnökétől, aki elégedetlen ügynöki tevékenységével: „öt nap alatt vagy eladja a raktárat, vagy ki van rúgva”. Így a két barát szép lassan elkezdi egymás munkáját szabotálni. Hogy a helyzet tovább bonyolódjon, megjelenik egy pizzafutárlány, kibe először Wu, majd János is beleszeret.
Máténak dönteni kell: vagy munkanélküli lesz, vagy a barátság megszakításával és Wu álmainak lerombolásával nem törődve, eladja a raktárat.
Miklauzic Bence már első nagyjátékfilmjében, a 2002-es Ébrenjárók-ban is két férfi és egy lány útjainak egymásba fonódásáról mesélt, és ezúttal is erre az alaphelyzetre húzta fel a sztorit. „A zöld sárkány gyermekei” humoros, és érzelmes történet teljesen különböző emberek mély barátságáról, és arról, hogy ez a kötelék mekkora segítség lehet abban is, hogy megtaláljuk saját utunkat.
Bánfalvi Eszter a filmben
A Vörösmarty utcai székház nagytermében mintegy száznegyvenen élvezhetik kényelmes, korszerű környezetben a filmklub programját, amely a magyar filmeket és alkotóit mutatja be.
A filmklubot a MÚOSZ tagjai ingyen látogathatják, a belépődíj egyébként 500 forint. Minden érdeklődőt tisztelettel várunk.