Erről volt szó a Nők a médiában (Esélyegyenlőségi) szakosztály legutóbbi találkozóján, március 22-én, szerdán.
A Komárom-Esztergom megyei 24 óra című lap újságírója, a jelenleg kisfiát nevelő Polgár Ágnes
(képünkön) tavaly nyáron államvizsgázott a Szegedi Tudományegyetem Bölcsész karán. A „Nők helyzete a magyar nyomtatott sajtóban” című szakdolgozatáról beszélgettünk vele a MÚOSZ székházában.
A téma történelmi előzményeinek ismertetése és a 24 Óra újságírónőjeként szerzett személyes tapasztalatok felvillantása mellett Polgár Ágnes elsősorban a 119 újságírónő válaszán alapuló kérdőíves felmérésnek eredményeit ismertette.
Noha a magyar újságíró-társadalom életét vizsgáló szociológiai felmérések, így Polgár Ágnes kutatása is igazolja, hogy a női újságírók gyakran nehezebb körülmények között dolgoznak, mint férfi kollégáik, Polgár Ágnes összegzése szerint a kutatásban részt vett, hazai nyomtatott sajtóban dolgozó újságírónők nem érezték magukat alulreprezentáltnak, férfi kollégáikkal szemben hátrányos helyzetűnek.
A tanulmány teljes terjedelmében letölthető
ide kattintva.
A szakosztályi ülés résztvevői egyhangúlag úgy döntöttek, a szakosztály visszatér eredeti elnevezéséhez és a jövőben újra Nők a médiában Szakosztályként működik – zárójelben megőrizve a nőtematikánál szélesebb konnotációjú „esélyegyenlőség” kifejezést is.