2009 legjobb sajtófotói Pécsett
2010. június 22. kedd, 15:54
|   |
A XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás és A divat világa a fotográfiában - tegnap és ma című kísérő kiállítás a tavaszi budapesti bemutatkozás után országos körútra indult. Debrecen után hétfőtől Pécsett, a Művészetek és Irodalom Házában látható.
A közel 400 fotót felvonultató tárlat először Debrecenben, a Kölcsey Központban volt látható május 11. és június 13. között. A debreceni közönség a korábbi évekhez hasonlóan idén is nagy érdeklődéssel fogadta a kiállítást, és a látogatók száma megközelítette a négyezer főt. Jelentős volt a részvétel a kiállítás kísérőprogramján is. A Főnix Rendezvényszervező Kft. és a Debreceni Fotóklub közös szervezésében június 2-án Szandelszky Béla, az AP fotóriportere, a Sajtófotó Pályázat 2009 MÚOSZ Nagydíjjal kitüntetett alkotója tartott rendhagyó tárlatvezetést.
A látogatók aktivitása Debrecenben is megmutatkozott és közel kétszáz szavazattal gyarapította – a már meglévő közel kétezer – szavazatot a közönségdíjas képre.
A Pécsett július 22-ig látható tárlatot hétfőn délután Ungár Tamás, a Népszabadság újságírója nyitotta meg a Művészetek és Irodalom Házában (7621 Pécs, Széchenyi tér 7-8.).
Pécsről először A divat világa a fotográfiában – tegnap és ma című kísérő kiállítás vándorol tovább: a képek augusztus 4. és 8. között az Ördögkatlan Fesztivál keretében Kisharsányban, a Vylyan Pincészetnél lesznek láthatók.
Újdonság, hogy szigetközi 16. Nyári Fesztivál nyitóeseményeként, augusztus 18-án Mosonmagyaróváron, a Flesch Károly Kulturális Központban mutatkozik be a tárlat teljes anyaga, és szeptember 8-ig tekinthető meg.
Ezt követően szeptember 30. és november 13. között Miskolcon, a Miskolci Galériában lesz látható a sajtófotó kiállítás és kísérő kiállítása. A közönségszavazás a további állomáshelyeken is folytatódik és az eredményhirdetés december elején várható. A közönségszavazás nyertesének a Pannon Lapok Társasága ajánlott fel értékes díjat.
muosz.hu