Bár az első hiteles feljegyzés, aszú szőlő bor néven 1571-ből való, de a szaktudomány már a XVI. század elejétől-közepétől eredezteti a különleges nedű készítésének gyakorlatát. A XVI. század végén Szikszai Fabricius Balázs, a sárospataki Református Kollégium tanára említi latin-magyar szótárában.

A különböző források gyakran más-más hivatkozási alapot ismertetnek. A Hungarywines.hu azt írja: Az aszúkészítés folyamatát először Sepsi Laczkó Máté az itteni birtokosok, a Rákócziak lelkésze írta le a XVII. század közepén. Ám bizonyos források arra engednek következtetni, hogy ennek előtte is, már a XV. század második felében is ismerték az aszúbort, megelőzve több száz évvel a hasonló Rajna-menti borokat.

A következő történetet pedig az egész rendszert összefoglaló a Tokajiborlap.hu egyik linkjében olvashatjuk, hogy „1562-ben a tridenti zsinatra az ország képviseletében I. Ferdinánd császár Draskovics bíborost küldte el. A pápa ebédlőasztalán sorakoztak a világ legjobb borai. Draskovics a magával hozott tállyai borból kínálta meg az egyház fejét. Akinek annyira ízlett ez a bor, hogy felkiáltott: »A pápák asztalára illik ez a tállyai bor!«. Ez volt az első ismert dicsérete a tokajinak”. A tokaji aszú megszületését így kommentálják: „Lorántffy Zsuzsanna udvari papja, Sepsy Laczkó Máté, aki a nagyasszony birtokán a szőlőtermelést irányította, az akkori hadi események miatt a szüretet novemberig késleltette. A szőlők emiatt megtöppedtek, összeaszalódtak. Így a borok édesebbek, tüzesebbek lettek. Ráadásul a teli boroshordókat kivájt pincékben, »lőlyukakban« rejtették el a sarcoló török és osztrák katonák elől. Az eldugott borokból olyan kiváló minőségű ital lett, és a vincellérek kísérletezése során létre jött az aszúbor, amely Tokajt világhírűvé tette. A lőlyukak olyan alacsonyak voltak, hogy csak görnyedve lehetett oda belépni. Állítólag innét ered a mondás, hogy »a tokaji bor előtt meg kell hajolni«”.


Évszázadok távlatából nehéz megítélni a pontos dátumot. Az viszont tény, a hogy Tokajban és környékén, a Zemplén déli lejtőinek falvaiban és városaiban világhíres bor terem.

Az aszú gyors karrierjét elősegítette az a hiedelem is, hogy aranyat tartalmaz. A bor gyönyörű arany színe tévesztette meg Galeotto Marziót, aki azt feltételezte, hogy az aszú színét a hegyben lévő arany idézi elő, mivel a tőke magába szívja, és a bogyójába juttatja ezt az értékes nemesfémet.

Ilyen és hasonló a történetekre is utal a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Reneszánsz bor, reneszánsz élet, Tokaj reneszánsza című bortörténeti kiállítása. A november 9-ig látogatható kiállítás három egységre tagolódik. Mégpedig a történelmi múlttal, a reneszánsz borkészítéssel foglalkozó, főleg régészeti és írásos dokumentumokat tartalmazó bevezető részre. Ehhez csatlakozik Tátrai Zsolt fotókiállítása, és egy teremnyi a mai tokaji borászatok seregszemléjéből.

A történelmi rész egyik kiemelkedő látnivalója Petrus Crescentius antik klasszikusokra alapozó, 1305-09-ból való Liber ruralium commodoruma. A szerező a mezőgazdaságról, a mezőgazdasági munkákról szóló könyvében Tokajt is említi. (A könyv húsz éve került a múzeum birtokába).


Itt fogalmazza meg a Csoma Zsigmond muzeológus által rendezett kiállítás azt is, hogy milyen fajta szőlők honosak Tokajban, melyik szőlőfajtából milyen bor készül, s természetesen megismerhetjük az aszúborok titkait is. A Mátyás király által is kedvelt, aranyló színű szerémi fehérbor – a ma is ismert – szamorodni típusú nemes ital lehetett – véli a rendező.

A legismertebb borfajta, az aszúbor akkor jelent meg Tokaj-Hegyalján a XVI. század közepén, amikor a nagyfokú minőségi munkaváltás mellett újabb, könnyebben aszúsodó fajták is elterjedtek – mondta el Csoma Zsigmond. Az aszúszemek az 1655. évi törvény óta dézsmamentességet élveztek, így a fürtökből kicsípett és kiválogatott aszúszemek, illetve az aszúszemekből készített aszúborok jóval nagyobb jövedelmet biztosítottak, mint a korábbi borféleségek. Az aszúbor készítése már a XVI. század közepétől az extra magas ár és a dézsmamentesség miatt alakult ki. Az aszúborok, majd a tokaji eszencia, vagy nektár a királyi udvarok nagyhírű és kedvelt desszertitalaivá váltak. (A koraújkor ugyanis édes ízekben szegény volt, a répacukor hiánya miatt mézzel, nádcukorral, fojtott musttal és gyümölcsökkel csillapították ekkor az édes íz igényüket.) A tokaji bor igazi hírnevét ezek a természetes édes desszertitalok adták, melyeket számos világhíresség aforizmája és dicsőítő szava, dala örökített meg.

Tátrai Zsolt, aki maga is borász, a bodrogkeresztúri Bene Pincészetben, elbűvölően szép, a szőlészettel, borászattal foglalkozó fotókkal erősít rá a témára. Telt szőlőfürtök, egyenes rendbe álló szőlőtőkék, ódon pincék, teli hordók, csillogó borospalackok látványa
varázsolja el a nézőt.(Tátrainak ez már a sokadik kiállítása, a Mezőgazdasági Múzeumban és más kiállítóhelyeken többször bemutatkozott)

A harmadik, legnagyobb terem a mai tokaji borászoké, akik válogatott boraikat, díszes üvegeiket mutatják be itt.

A kiállítást a hétvégeken kézműves programok, borkóstolók, előadások és játékok egészítik ki.