Az érkezés délutánján az első kellemes meglepetés a három csillagos szekszárdi Hotel Zodiaco, amely csinos, modern, családias szállásunk volt a túra alatt. A csillagjegyekről elnevezett szobák ajtaján a zodiákus szimbólumainak ízléses kerámiaképe kedves ötlet, a reggeli változatos, a kiszolgálás udvarias.

Első nap

A rendkívül dús és tartalmas program első állomása a dombóvári Gunaras fürdő volt. Az egyre bővülő-szépülő fürdőkomplexumban számtalan – többek között mozgásszervi, emésztőszervi, szív- és érrendszeri – betegségben szenvedőket 55 C fokos fluorid tartalmú alkáli-hidrogénkarbonátos hévíz, gyógyászati és welness szolgáltatások várják.


Útunk a Tolnai-dombság legnagyobb összefüggő erdőterületére (20 ha), Gyulajra, a világ egyik legnagyobb dámvad popoulációjának élőhelyére vezetett tovább, az egykori pártelit egyik kedvenc vadászházába, ahol ma bárki megszállhat és igénybe veheti a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. szolgáltatásait, ha dámvadra vagy vaddisznóra vadászni támad kedve.

Az élvezetes erdei séta után a Paksi Atomerőmű Látogatóközpontját vettük célba, ahol alapos áttekintést kaptunk a környezetkímélő energiatermelés ezen ágának előnyeiről, veszélytelenségéről és jövőjéről. A szépséget ebben a városban a különleges Szentlélek templom jelentette számunkra.

A „munkás” délelőtt fáradalmait a simontornyai Fried Kastélyszállóban elköltött, „szokásos” vegyestálas, pundigdesszertes ebéd alatt pihenhettük ki, amit remek kávé zárt. A szépen felújított szálloda tulajdonosa le sem tagadhatná vietnami származását. A csodás lépcsőkorlát, az óriási, sárkányokkal díszes fotelok és berendezési tárgyak a vietnami fafaragók munkáját dícsérik. A kastélyszálló, valamint 50 féle programja – no meg az árai is – exkluzívak.

Ebéd után a gyönyörűen helyreállított Ozora PipoVárba látogattunk. Az 1416 körül épített, eredetileg az Ozorai család, később a beházasodott firenzei Philippo Scolari, Zsigmond király hadvezére által itáliai reneszánsz stílusúvá átépített palota ma is különleges látnivalókkal szolgál: középkori hálószoba baldachinos ággyal és korabeli tisztálkodási kellékekkel; fegyverterem, vitézi pálcélok, történelmi bútorok teszik teljessé az élményt. A korabeli környezetben egész nyáron reneszánsz programok – többek között Vitézi udvarok világa, Garabonciások Napja, A királyok kora – zajlanak.

A prospektusukban „Tolna megye ékszerdobozának” nevezett bikácsi Zichy Park Hotelben költöttük el borkóstolóval egybekötött, valóban különleges vacsoránkat. A forgalomtól távoli, falusi nyugalmat sugárzó nagy park, az ország legnagyobb árvalányhaj-mezeje, a csónakázó- és horgásztó, a lovaglás szabadsága különleges élményét melegvízű élménymedence, szabadtéri úszómedence, aromaterápiás finnszauna és sóbarlang teszi még változatosabbá. Többek között. Családoknak remek nyaralás, mert itt a gyerekek sem unatkozhatnak.

Második nap

Korán kezdődött: már fél nyolckor a buszon ültünk, aminek vezetője, Ritzl Antal, a virtuóz pilóta számtalanszor bebizonyította, hogy olyan szűk helyen is biztonságosan meg lehet fordulni, ahol emberfia nem gondolná. Elsőnek a kakasdi Faluházat vettük célba. A Makovecz Imre tervezte impozáns épületegyüttes fantasztikus ötös székelykapuja, a székely torony belső tere is az őstelepes sváb lakosság bukovinai (ma Románia) gyökereire utal. Az óriási nagyterem tölgy tartószerkezete és az erdélyi, székely mintákkal ékes, különlegesen függesztett kazettás mennyezet látvány-élményét Sebestyén István mesemondó (bukovinai székely szülők tizedik gyermeke) érzékletes – helyenként igencsak pikáns – előadása tette teljessé.

Grábócon a megye legrégebb óta folyamatosan lakott – jelenleg görögkeleti –, szépen rendbe hozott kolostorában apácák csak nyáron tartózkodnak. Az igazi gyönyörűséget azonban az állam, az önkormányzat és az egyház összefogásával tökéletesen restaurált szerb ortodox templom jelenti. A szemkápráztatóan pazar ikonosztáz különleges egyháztörténeti és művészettörténeti élmény.

Egészen másfajta művészetet láttunk Decsen, a Sárközi Babamúzeumban, ahol 150 népviseletbe öltöztetett babából álló gyűjtemény a sárközi ember hétköznapjait (halászat, disznóvágás, kender feldolgozás) és ünnepeit (lakodalom, keresztelés, húsvéti és szüreti mulatság) mutatja be, a születéstől a halálig. Különleges élmény volt hallgatni a múzeumot létrehozó, a babákat és a tárgyak nagy részét s.k. elkészítő Farkas Lászlóné Pál Bözsi népi iparművész ízes tárlatvezetését. A látottakat remekül kiegészítette, hogy a „szomszédos”, 1863-ban épült decsi Tájház remek gyűjteményében „embernagyságban” tárult elénk az eredeti tiszta szoba, a nyitott konyha, a lakószoba, valamint a használati tárgyak és a gyönyörű sárközi hímzések, csipkék, gyöngyfűzések.

A szellem táplálása után a test is megkapta a magáét. A „Sárköz tündérkertjének” is nevezett Bátán, egy régi polgári házból korhűen átalakított, négy napraforgós (a falusi turizmus szolgáltatásainak színvonalát jelölő „csillag”) Ispánkert Vendégházban olyan ebéddel várt a háziasszony, Huszárné Lukács Rozália, hogy a fülünk is kettéállt. A tárkonyos malac raguleves után mennyei vaddisznópörkölt következett, „hasalós” krumplival és hófehér, foszlós kenyérrel, hozzá friss falusi salátával és remek borokkal. Felséges túrós és almás rétes zárta a sort. Alig maradt erőnk végigjárni a három, régi polgári bútorokkal berendezett (fürdőszobás-wc-s) szobát és megcsodálni mindazt a hamisítatlanul falusi vendégszerető kényelmet, amit ez a családi vállalkozás megteremtett. Még arra is volt gondjuk, hogy a nyitott étkezőben a vendégek megismerkedhessenek Gyurgyonovics Gyula juhász-szobrász fákba, gyökerekbe, kövekbe „belelátott”, igencsak egyéni alkotásaival.

Néhányan mérsékelt lelkesedéssel tapostuk az agyagos dagonyát az épülő M6-os autópálya Bátaszék melletti ikeralagútjának építkezésén. A helyszínen Rakita András, a kivitelező Mecsek Construction Group főmérnöke tájékoztatott a domvidéken bányászati technikával fúrt ikeralagút szükségességéről, majd tisztes távolból bekukucskálhattunk a dupla „fekete lyukba”. Az alagút végét ki-ki saját képzelőereje szerint látta…

A mából egy ősrégi építkezés romjaihoz zarándokoltunk Bátaszéken: Magyarország első ciszterci (más néven cikádori) apátsága maradványainak eredetijét az 1142-ben II. Géza által behívott cisztercita szerzetesek építették. A török uralom alóli felszabadulás után a cikádori apátság maradványain az 1718-tól betelepített katolikus németeknek építettek templomot, amely a 19. század második felére olyan rossz állapotba került hogy le kellett bontani, s mellette (párhuzamosan) 1902-re új, neogót templomot építettek, Magyarország második legmagasabb (82,45 méteres) templomtornyával. Szomszédságában áll az 1794-ben felállított barokk Szentháromság szobor. A romkertet pályázaton nyert pénzből gyönyörűen rekonstruálták, s napjainkban a városközpont kiemelkedő látványossága.
Az 1892-ben épült, oszlopos-tornácos Bátaszéki Tájházban gyönyörű német parasztbútorokat, egy igazi kuriózumot: minden alkatrészében fából készült ingaórát, csodás szőtteseket és hímzéseket csodálhattunk, s beülhettünk a hajdani falusi iskola padjaiba is.

A zavarbaejtően bőséges látnivalókkal eltelve reméltük, hogy majd a gemenci-erdőben tett laza séta felfrissít. A Pörbölyi Ökoturisztikai Központban azonban a kisvasút tiszteletünkre „befogatott” gőzmozdonyos szerelvénye várt bennünket. Európa egyik legnagyobb összefüggő ártéri erdejében, fűz-nyár ligeterdők között kanyargott velünk a kisvonat, hogy rövid séta után a Bátai holt-dunaág melletti megfigyelő toronyból csodálhassuk a tavaszi zöldbe borult meseerdő védett növény- és állatvilágát. Bár a késő délutáni időpont nem kedvezett, azért sikerült vaddisznó csordát, fekete gólyát és néhány gímszarvast megpillantanunk. Itt él Magyarország legnagyobb gímszarvas populációja, számos fokozottan védett faj: rétisas, fekete gólya, gémfélék, őzek, borzok, nyusztok és sok-sok más állatfaj társaságában. A múzeum, a kisvasút, a tanösvények, a sétahajózás, az erdei iskola és az egyéb, ma már elengedhetetlen szolgáltatások ideális családi kirándulóhellyé teszik ezt a páratlan vidéket. A „hal a tortán” a központba visszaérkezésünkkor elénk tett, szabad tűzön mosolygós-pirosra sült keszeg és dévér „uzsonna” volt (persze, vörösborral), aminek egyszerűen nem lehetett ellenállni.

Amúgy is megviselt gyomrunkra este még egy – kellemes – megpróbáltatás várt: a szekszárdi Mészáros Borházban „igazi” paraszttálak hívogattak, sonkával, kolbásszal, szalonnával és egyéb koleszterinbombával, hogy jobban csússzanak vendéglátónk európai borversenyek arany- és ezüstérmes nedűi.

Harmadik nap

Csütörtökre az időjárás megkönyörült rajtunk és a Paksi Duna-szakaszon tett másfél órás hajókirándulást cirogató napsütés tette még élvezetesebbé. A várossal szemközti háborítatlan természet, az öblökkel szabdalt vízparton sétálgató gólyák, csivitelő madarak és a hajózás elringató nyugalma kisimogatta belőlünk az előző két „sűrű” nap fáradságát.


A hajóállomásról az alig ezer lelket számláló, német nemzetiségi településre, a közeli Györkönybe igyekeztünk. A környék homokos talaján jelentős szőlőterület alakult ki, a löszös talajú dombon pedig szabályos utcákat alkotó, többnyire egységes stílusú pincefalu épült. A mintegy 113.000 négyzetméteren zömmel egymás mellett sorakozó présházakban hajdan élénk társasági élet folyt, a hagyományt a maiak is folytatják. A Pincehegy főterén a Sarok Pince (nem a sarkon áll, a tulajdonos családot hívják így!) vendégei voltunk. A régi, bontott téglákból „családi kalákában”, saját kezűleg átépített, boltíves pincében igencsak hangulatos környezetben kóstolgathattuk a tájra jellemző Kékfrankost, a Cabernet Sauvignont, a Cabernet Frankot, a Merlot-t, a Zweigelt, a Chardonnay-t, az Olaszrizlinget és a Cserszegi fűszerest.

A Dunántúl keleti kapujához, Dunaföldvárra utaztunk tovább. Az évezredek óta lakott település – 400 évig a Római Birodalom, majd a Frank Birodalom határa – majd’ ezer évig apátsági birtokrész, majd mezőváros volt, 1989-ben kapott városi rangot. A közeli nagy új települések, Paks és Dunaújváros mellett a takaros Dunaföldvár a szolid szépséget képviseli. Feszített programunk nem tette lehetővé a városnézést, egyenesen a település névadója, a felújított vár felé vettük az irányt, de onnan madártávlatból kaptunk némi képet a városról. Öregtorony, Csonkatorony, Töröktorony – ezeken a neveken emlegetik a valószínűleg a XVI. század elején emelt földvárat. A törökdúlást, szabadságharcokat is átvészelt, felújított, kibővített reneszánsz Csonka-torony ma a város egyik nevezetessége, pincéjében a régmúlt börtöneivel. Kiállító helyiségében Sárdy János emlékkiállítása látható. Sok kulturális rendezvény helyszíne, köztük az 1997 óta már hagyományos Dunaföldvári Várjátékoké.

Ebédre a helybéli Duna-parti Halászcsárdában láttak vendégül, alighanem az ország egyik legjobb halászlevére és túróscsuszájára.

Szekszárd városára érdemtelenül kevés idő jutott. Azért sikerült kicsit elidőznünk a város főterén álló régi Vármegyházán, udvarán az I. Béla által 1061-ben alapított apátság romjaival. Mattioni Eszter itt látható hímeskő-kiállítása kuriózum. A Vármegyeháza parkjában az ország egyetlen szabadtéri szoborkompozíciós borkútja, amelyből nevezetes alkalmakkor vörös- és fehér bor folyik. Ugyancsak a Béla Király téren sikerült körülnéznünk Közép-Európa legnagyobb egyhajós katolikus templomában, majd felkanyarogtunk a kilátóhoz, ahonnan elénk tárult nem csak a város, de a viruló repceföldek mögött Gemenc sötétzöld vonulata is. Lefelé jövet útba ejtettük a Petrits család Mézeskalács Múzeumát. A mesterség 1820 óta apáról fiúra szállt. A két harmincas fiatalember, a mézeskalácsos és a gyertyaöntés hatodik generációs továbbvivői, a családi vállalkozás motorjai. A kis múzeumot 2003-ban nyitották, hogy bemutassák a két mesterség történetét és az évszázadok során használt tárgyait, meg a szépséges mézeskalács figurákat, díszes gyertyákat. Videófilmen láttuk a 160 éves családi recept alapján készülő mézeskalács születését és a gyertyaöntés régi és modern folyamatát.

A neves borász, Vida Péter építészeti szempontból is fantasztikus, képzőművészeti alkotásokkal ékes pincéjében a számtalan nemzetközi díjat nyert borok „társaságában” képzeletbeli utazást tehettünk a bor világában, s megtanulhattuk a borkóstolás igazi mikéntjét. „A szekszárdi vörösbor olyan, mint egy szimfónia, minden ízképét egyszerre érezzük, és mint a zenében, megjelenik benne a méltóságteljes harmónia” – vallja Vida Péter. És a kóstolás során ezt mi is megtapasztalhattuk.

Tanulmányútunk utolsó állomása a Sióagárd előtti Leányvár pincefalu volt, ahol több mint 300 pincében érnek a kiváló borok. Ezek egyikében hozta létre Vargáné Kovács Veronika a káprázatos sióagárdi hímzések tárházát, a Hímzésmúzeumot, éppen szemben a férjével, Faddi Varga János királyi főszakáccsal és a családdal együtt vezetett fogadóval, a Margit pincével. A reneszánsz ételeiről híres, korhű jelmezben felszolgáló házaspár pincéjében hatféle saját készítésű ágyaspálinkával kezdtünk, majd a felső szinten egyedi, stílusos kerámia étkészletben került elénk a királyi vacsora: őzpástély tésztában sütve, csipkemártással, majd sodrott hús izzasztott köleskásán, lángossal fedve, édességnek fényes littárium, azaz mézestészta-kosárkába töltött gyümölcssajt, közepén egy szem mandulával. A borok mellé felséges, alkoholmentes vegyes gyümölcsbólé került az asztalra.

Nem könnyű röviden, ám szemléletesen tükrözni azt a három programokkal zsúfolt napot, ami alatt a Tolna Megyei Turisztikai Kht. vezetője, dr. Péter Jánosné Ildikó és munkatársai, Fiáth Szilvia és Göltzné Solymosi Gabriella – a remek idegenvezető, Partiné Mester Emese segítségével – igyekeztek a legtöbbet, a legszebbet megmutatni szűkebb pátriájukból. Szerintem nagy sikerrel.

U.i.:
Állatvédőként nem hagyhattam ki a Fiáth Szilvia alapította Tolna megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány általa vezetett szekszárdi kutyamenhelyére látogatást a társaság péntek reggeli hazautazása után. Az alapítvány volt a kezdeményezője a sikeres PetárdaStop aláírásgyűjtő kampánynak és az ugyanilyen módon a Parlament elé került és megszavazott Btk. módosításnak: legyen börtönnel büntethető az állatkínzás. Az évi mintegy 5 millió forint adományból gazdálkodni kénytelen menhelyen több mint száz jól táplált, nyugodt és boldog jószágot láttam, akik a szeretetet is megkapják itt, csak a „saját” gazdi hiányzik.