…a tagok, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság székházában tettek szakmai látogatást. Akik ott voltak, számos érdekes dologgal szembesülhettek.
Schreiberné Molnár Erzsébet főigazgató-helyettes adott részletes ismertetést a NFH tevékenységéről, s bár már ekkor is sorakoztak a hétköznapi embert foglalkoztató kérdések, igazán a laboratóriumok megtekintésekor, a gyakorlati vizsgálatok szemrevételezése során teljesedett ki a program.
Mert addig rendben van, hogy egy hatóság teszi a dolgát, a fogyasztók érdekében – ezek mi volnánk! –, előre tervezett program alapján, de lakossági bejelentésre, kérésre esetenként is, vizsgálatokat végez a hazánkban megvásárolható különféle termékek körében. Az már nem érthető maradéktalanul – EU-s szabály! –, hogy mindenféle előzetes engedély, vizsgálat nélkül lehet, gyakorlatilag bármit forgalmazni hazánkban. A nemzetközi akkreditációval bíró intézmény az EU által előírt biztonsági és minőségi követelményeket érvényesíti, ha „találkozik” a termékkel. Létezik egy program, ami 1-1 célterületet céloz meg, tehát átfogó vizsgálatot tételez fel. Ugyanakkor, s ennek feltételezését elég, ha híradásokra alapozzuk, rengeteg olyan termék is forgalomban van Magyarországon, amelynek a
biztonságát – a fogyasztók életének, testi épségének és környezetének védelme –, illetve a
minőségét – a vagyoni érdekük védelme – érdekében nem ellenőrzik központilag. Ha valahol Európában „rajtakapnak valakit”, azonnal riasztják a tagországokat, s akkor ugyebár itthon is…
Az árucikken található információnak, elvileg, teljes körűnek kellene lenni, de erről a tapasztalatok másként tanúskodnak!
Valamennyi vizsgálatról jegyzőkönyvet adnak ki, és az 1 millió forint feletti bírságot kiszabó határozatokat, valamint a fiatalkorúakat dohánytermékkel, vagy szeszesitallal kiszolgálók listáját közzéteszik. A büntetés összege nem marad az NFH-nál, s így sem a szakemberek megbecsülésére – a fluktuáció oka, az alacsony fizetés! –, sem a műszerpark gyorsabb fejlesztésére nem fordítható a befolyt összeg. Néha lehet olyan érzése a szakembernek, mint a sportban gyakori dopping problémánál, a hamisító, a csaló mindig egy lépéssel előrébb jár.
Mindenesetre az élelmiszer- és vegyipari, valamint a mechanikai és villamos laboratóriumok magas szinten képesek teljesíteni, s ezt már néhánnyal több kolléga is tanúsíthatja. Akinek a szemüvegét, karóráját bevizsgálták, vagy aki megpróbált néhány érzékszervi vizsgálatot maga is lefolytatni.