Kollégánk tollából
Megjelent Bényei József új könyve
2012. június 26. kedd, 12:07
|   |
Debreceni Színházművészek címmel megjelent Bényei József új könyve, amely nem kevesebb, mint nyolcszáz oldalon lexikonformában mutatja be a Csokonai Színház történetét.
A debreceni újságírás doyenje, aki több helyi lap főszerkesztője, néhány évig a Csokonai Színház igazgatója volt, korábban is publikálta színháztörténeti kutatásait, amelyeknek impozáns összefoglalása és főként továbbfejlesztése nyomán, sok évi munkával jött létre ez a csaknem 800 oldalas mű, a Debreceni Színházművészek.
A könyv lexikonformában tartalmazza azok nevét, tevékenységének főbb adatait, olykor méltatását is, akik bármilyen szakmában, munkakörben ebben a színházban tevékenykedtek 1798 és 2000 között. A függelékben felsorolja azt a több száz színpadi művet, amely az említett több mint 200 év során a debreceni közönség elé került. A rendkívüli méretű és igényű kötet a debreceni művelődéstörténeti sorozatával is nevet szerzett Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. gondozásában látott napvilágot a napokban.
A szerző, aki hosszú időn át a MÚOSZ vezető testületeinek is tevékeny tagja volt, akinek újságírói munkásságát egyebek mellett Aranytollal ismerték el, július elején ünnepelheti 78. születésnapját. Könyvének helyenként lírai hangú bevezetőjében mintha egy kicsit tollforgatói hattyúdalaként ajánlaná olvasói figyelmébe a művet. Reméljük, sőt kívánjuk: ne így legyen.
Cs.I.