Tisztelettel kérem – személyes érintettségemre tekintettel –, az alábbi írásom közlését Bajnai Zsolt: „Kiút vagy egérút – Mi lesz a Magyar Újságírók Országos Szövetségével?” című publicisztikájára válaszul.

Mit ír Bajnai Zsolt?

„Most jutottam el arra a pontra, hogy azt mondom, felejtsük el az egész MÚOSZ-t, nincs értelme! Citálhatnám még az etikai bizottság döntéseit, de nem teszem, mert nem nevezhető független szervezetnek az, amelynek az elnöke egyben a legatyásodott szövetség egyik portása. Törölgessük a könnyeinket! Mérgelődhetnénk azon, hogy a MÚOSZ reakciói a médiatörvényre vagy az elmúlt évben a sajtóban végbement változásokra mindig megkésettek és vértelenek voltak: leginkább alibiből születtek.”

A magam részéről nem tiltakoznék ellene, ha Bajnai Zsolt elfelejtené a MÚOSZ-t, mert akkor mi is elfelejthetnénk őt, és nem kellene valótlan állításaival foglalkozni.
Személyemet sem hagyta ki rosszindulatú publicisztikájából. „Citálhatnám még az etikai bizottság döntéseit” Nosza! Citáljuk!
Bárki megnyithatja a MÚOSZ honlapját, ahol évekre visszamenőleg elolvasható az etikai bizottság minden határozata, állásfoglalása. Néhány konkrét ügyre mégis felhívom a citátumok iránt érdeklődők szíves figyelmét.

Jelenleg is folyik az Etikai Bizottság (EB) tagjainak többségével egyetértésben általam kezdeményezett eljárás Papp Dániel hazugságai ügyében az NMHH Médiatanácsával – a Fővárosi Bíróság Közigazgatási Kollégiumánál tartunk.

2010. június 26-án az Országgyűlés Kulturális és Sajtó Bizottságához fordultunk, hét flekk terjedelmű, nagyon alapos beadvánnyal, az akkor még csak tervezetként ismert, azóta 2010.évi CIII.; CIV. és CV. törvényként elfogadott jogszabályok megváltoztatása érdekében. Meggyőződésünk, hogy előterjesztésünk (.doc) sem megkésett, sem „vértelen” nem volt, viszont közrehatott abban, hogy ezeket a törvényeket lényegesen változott tartalommal fogadta el a magyar Országgyűlés. (A lényeges változás a sajtószabadsággal való visszaélés meghatározásában; a válaszadás és a helyreigazítás szabályainak megfogalmazásában; az oknyomozó újságíráshoz kapcsolt – egyébként általunk nem helyeselt – törvénysértés lehetőségének lehetséges bírósági reparációja szabályozásában következett be.)

Mindez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy az Európai Parlament Petíciós Bizottságához forduljunk. Júliusban értesített Erminia Mazzoni elnök asszony az Európai Parlament petíciós bizottságának elnöke arról, hogy a petíciós bizottság napirendjére tűzte az EB elnökeként tett állampolgári bejelentésemet a magyar médiajogi szabályozás demokráciát és az alkotmányosságot sértő voltának vizsgálatáról. Bizonyítékokat terjesztettünk elő, hogy az új médiatörvények a politikai kulturálatlanság törvényerőre emeléséről szólnak.

Messzire vezetne, ha évekre visszamenőleg részletezném, milyen lényeges állásfoglalásokat tettünk közzé a sajtószabadság védelme, a fajgyűlölet elítélése, az újságírói magatartás torzulásaival kapcsolatban – nem egyszer saját elnökségünk egyes tagjainak rosszallását is „kivívva”. Nem teszem.

Viszont a leghatározottabban visszautasítom Bajnai Zsolt állítását, hogy valamiféle alibi biztosítása vezetett bennünket. Nekünk nincs szükségünk alibi bizonyítására!
Hasonlóképpen visszautasítom Bajnai Zsolt felelőtlen vádaskodását, kolléganőim és kollégáim nevében is, amivel azt feltételezi a 25 tagú kiváló újságírókból, tisztességes, becsületes emberekről álló etikai bizottságról, hogy az általam portásként megkeresett óránként ötszáz forintos (bruttó!) munkabérrel megvásárolható a függetlenségünk! Nem tartom szégyelleni valónak, ha koromhoz illő munkával, tanítással és portáskodással egészítem ki a nyugdíjamat. Remélem, soha sem fogok odáig süllyedni, hogy bármilyen érdekből – vagy csak jellemhibából – valótlanságokat terjesszek tiszteletreméltó és közkedvelt folyóiratban, vagy az interneten. Ha ez előfordulna velem, azt nagyon szégyellném, amit remélem Bajnai Zsoltnál is sikerült elérnem. Talán…

(Halák László fenti levelét a Magyar Narancs szeptember 22-i számában közölte – a szerk.)