STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉS:

2004 – a küldöttközgyűlés utáni időszakban – 17 bejelentés érkezett, ezek közül 7 esetben eljárás indult, 10 esetben levélben válaszoltunk, tanácsot adva, vagy tájékoztatást, hogy a sérelmezett ügy nem etikai vétség.
2005-ben 43 bejelentést kaptunk, ezeki közül 25 ügyben eljárás indult és határozattal befejeződött. 18 esetben levélben adtunk tanácsot illetve tájékoztatást, hogy a bejelentett ügy nem etikai vétség.
2006-ban 31 bejelentést kaptunk, ezek közül 13 ügyben eljárás indult és határozattal befejeződött. 18 esetben levélben adtunk tanácsot, illetve tájékoztatást, hogy a bejelentett ügy nem etikai vétség.
2007-ben - augusztus 31-ig – 26 bejelentést kaptunk, ezek közül 10 esetben eljárást indítottunk, amelyek részben már befejeződtek. 16 esetben levélben adtunk tanácsot, illetve tájékoztatást arról, hogy a sérelmezett eset nem etikai vétség.

A kiszabott etikai büntetések túlnyomó többsége figyelmeztetés volt. Évente két-három esetben fordult elő, hogy az eljárás során nem sikerült egyetértést elérni a felek között és másodfokú eljárásra is sor került.

NÉHÁNY NAGYOBB JELENTŐSÉGŰ ÜGY

1.) 2005-ben nagy érdeklődés kísérte az ÉS főszerkesztője és a Legfelsőbb Bíróság elnöke közötti vitát, amelyet az Etikai Bizottság eljárására is kiterjesztettek.
Az ÉS perben állt a „Tokaji Borcsaták” miatt az érintettekkel. A bíróság állást foglalt az ügyben, és megállapította, hogy az ÉS által idézett mondatok, nem taggyűlésen hangzottak el. Ezt a döntést a sajtó egyes orgánumai úgy interpretálták, mintha a mondatok el sem hangoztak volna a bíróság ítélete szerint. Az ÉS a Legfelsőbb Bírósághoz fordult az ítélet után, de ott elutasították a kérelmét. Erről előbb adott hírt az az újság, amely – többek között tévesen interpretálta a döntést, - mint ahogyan a perben érintett főszerkesztő erről értesülhetett volna. Az OIT vizsgálatot indított az ügyben, hogy kiderítse, ki volt az aki kiszivárogtatta a hírt mielőtt az érdekelteket értesítették volna. A vizsgálat nem járt eredménnyel, viszont az erre vonatkozó kifogásokat előbb közölték a lapok, mint az OIT elnökének tájékoztató nyilatkozatát.
Az OIT elnöke, – aki egyben a Legfelsőbb Bíróság elnöke is, – a MÚOSZ etikai bizottságához fordult azzal a kérdéssel, etikus-e az a sajtómagatartás, amely nem egyformán kezeli az ügyben érintett feleket? Az etikai bizottság az etikai kódexnek és a sajtótörvénynek megfelelő döntést hozott az ügyben.
Az ÉS főszerkesztője hatalmas sajtóvisszhangot kiváltó nyilatkozatot tett az ügyben, kilépett a MÚOSZ-ból, mert a etikai bizottság nem utasította vissza tárgyalás nélkül az OIT elnökének kezdeményezését, mivel – az ÉS főszerkesztője szerint – megrágalmazta azzal a kijelentéssel, hogy „alkotmányos alapintézményt támad.”
Az etikai bizottság állásfoglalást hozott nyilvánosságra az ügyben, amelyben kifejtette, hogy a sajtótörvény szerint az újságnak joga van az informátorának kilétét titokban tartania. Kifejtette, hogy a vélemény-nyilvánítás éppen úgy joga az OIT elnökének, mint az ÉS főszerkesztőjének, az etikai bizottság tehát helyesen járt el, amikor a feltett kérdésre válaszolt és nem kívánta korlátozni a vélemény-nyilvánítás szabadságát.
Az esemény nagyon tanulságos volt abból a szempontból is, hogy a sajtó egyes munkatársai csak akkor háborodnak fel a kiszivárogtatott adatok felhasználása ellen, ha a rájuk vonatkozó adatokat szivárogtatják ki. Csak akkor helyeslik az informátor kilétének titokban tartását, ha az ő informátorukról van szó, csak akkor helyeslik a szabad vélemény-nyilvánítást, ha az ő véleményüket hozzák nyilvánosságra.
Csak akkor ragaszkodnak az igazsághoz, ha az nekik kedvez, de akkor nem, ha a hatáskeltést az igazság csökkenti. Az ÉS főszerkesztője úgy lépett ki a MÚOSZ-ból, hogy már évek óta nem is volt tagja, mert nem fizette a tagdíját.
Az etikai bizottság szinte egyedül maradt ebben az ügyben, mert a szakma képviselő, – MÚOSZ elnöksége is! – helytelenítették az eljárásunkat. (Elnökségünkben még az is felmerült, hogy nyilvánosan kérjen elnézést az ÉS főszerkesztőjétől, amiért nem védelmeztük meg.)
Az etikai bizottság álláspontjára jellemző, hogy tevékenyen részt vett az ügyet megelőző MÚOSZ és a bíróságok kapcsolatáról rendezett konferencián, és a későbbiekben is mindent megtett az újságíró szakma és a bíráskodás közötti súrlódások csökkentésére.

2.) Az egyik hírügynökség fordult az etikai bizottsághoz állásfoglalást kérve abban az ügyben, hogy a hírügynökségi anyagokat nagyon sok sajtóorgánum a forrás feltüntetése nélkül veszi át.
Az etikai bizottság állásfoglalást adott ki az ügyben és megállapította, hogy a hírek szabadon átvehetők egymástól. De azt is kifejtettük, hogy a szabad felhasználás nem jelentheti azt, hogy a forrást nem tüntetik fel, és ez éppen úgy érvényes a nagyobb hírügynökségek gyakorlatára, mint a kisebb sajtószervekére. A nagy hírügynökségek sem jelölik meg, ha a hírt például egy városi laptól, vagy rádiótól veszik át. Etikai kódexünket már korábban is módosítottuk annak érdekében, hogy az egyik újságíró által feltárt nagy jelentőségű ügyre a későbbiekben hivatkozó, és azzal tovább is foglalkozó kollegák ne mulasszák el a forrást hivatkozási alapként megjelölni. Állásfoglalásunk eredményeként konferenciát hívtak össze az érdekelt hírügynökségek és meghirdették a „Csak tiszta forrásból” akciót. Megállapíthatjuk, hogy ezen a téren nem történt lényeges változás. Napjainkban változatlanul érvényesül, hogy még a nagy lapok is a forrás megjelölése nélkül vesznek másoktól nemcsak híreket, de terjedelmesebb, más műfajhoz tartozó műveket is anélkül, hogy a forrást megjelölnék.

3.) A kisebbségi ügyek állampolgári biztosa az etikai bizottsághoz fordult, kérve, hogy az olaszliszkai ügy kapcsán foglaljon állást, illetve kezdeményezze a Közös Etikai Alapelveket megalkotó és ahhoz csatlakozó újságíró szervezeteknél is a rasszista jelenségeket elítélő állásfoglalás kiadását. Az állampolgári jogok biztosa azt is kérte, ítéljük el a sajtó magatartását, amellyel elősegíti a kifogásolt állapot megjelenését, fennmaradását.
Etikai bizottságunk állást foglalt, állásfoglalását megküldte a társszervezeteknek azzal, hogy tekintsék ezt alapfogalmazványnak, és törekedjünk közös álláspont kialakításával együtt fellépni.
Hossza viták és kiéleződő ellenvélemények közepette nem sikerült közös állásfoglalást kialakítanunk. A MÚOSZ etikai bizottsága a saját álláspontját annak ellenére nyilvánosságra hozta, hogy nem volt lehetőség a közös állásfoglalás megfogalmazására. Hosszas tárgyalásokkal sikerült az ellentéteket elsimítani, sőt sikerült az Etikai Együttműködési Testület tevékenységét és megújítani.
Állásfoglalásunkban kifejtettük, hogy a rasszizmust nem a sajtó gerjeszti, ha hírt ad a rasszista megmozdulásokról. A teljes felelősséget sem hárítottuk el szakmánktól, és itt hivatkoztunk a Közös Etikai Alapelvek 8.§.a) pontjára, amely kimondja: „Az újságíró nem maradhat semleges, ha a demokratikus értékek védelméről van szó! Kötelessége fellépni a terrorizmus, a bármilyen szempontú - faj, vallás, kultúra, nemzetiség, nem, életkor, stb. miatti - gyűlöletkeltés ellen. Nem támogathatja az erőszakot.” Ez az etikai alapelv szó szerint megegyezik az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének azzal az etikai követelményével, amelyet az újságírói etikáról hozott 1993-ban. Ebből az alapelvből következik, hogy az újságírók nem érezhetik feladatukat teljesítettnek a hírek hiteles közlésével, az eseményekről adott pontos tájékoztatással. Az újságírók kötelessége, – amely hivatásukból származik, a sajtótörvény által előírt és a Közös Etikai Alapelvek szerint is megfogalmazott –, hogy fellépjenek a gyűlöletkeltés ellen, ne támogassák az erőszakot.
Meg kell állapítanunk általános állásfoglalásként, hogy sajnos vannak lapok és újságírók, amelyek és akik nemcsak passzív támogatói az erőszaknak, nemcsak eltűrik közönyösen a demokrácia veszélyeztetését, hanem tevőlegesen szítják a gyűlöletet, az erőszakot. Nem ítéltük el tehát a munkatársainkat – kivéve a Magyar Nemzet vezető publicistáját, aki valóban tevékenyen hozzájárult – véleményünk szerint – a rasszista hangulat kibontakozásához. Az inkriminált írásban súlyosan megsértette a sajtótörvényt, hiszen bűncselekmény elkövetésére hívta fel olvasóit.
Állásfoglalásunkban ismételten kitértünk a szabad vélemény-nyilvánítás védelmének fontosságára az alkotmányos keretek között.

4.) Több esetben kellett állást foglalnunk, tanácsot adnunk olyan ügyekben, amikor – különösen a helyi sajtóban – külső politikai nyomásgyakorlás akadályozza kollegáink szakmai tevékenységét. Sajnálattal kell megállapítanunk, a kiszolgáltatottság olyan mértékű, hogy előfordult, nem járultak hozzá állásfoglalásunk nyilvánosságra hozatalához, mert féltek a retorziótól. Azt is megállapíthatjuk viszont, hogy állásfoglalásunkkal, amelyet a közvetlen érdekelteknek küldtünk meg - tudomásunk szerint – sikerült a problémákat rendezni. Mindez azonban nem feledtetheti, hogy a politikai befolyásolásra törekvés mindennapos gyakorlat, amely veszélyezteti a sajtószabadság gyakorlását.


NÉHÁNY ELVI MEGÁLLAPÍTÁS

Már a 2000-ben tartott küldöttközgyűlésen szükségesnek tartottuk volna etikai kódexünk kibővítését az online újságírásra vonatkozó szabályokkal. Akkor a küldöttközgyűlés még nem látta érettnek erre a helyzetet. Most viszont az etikai bizottság úgy látja, feltétlenül foglalkoznia kell a küldöttközgyűlésnek az internet hatásával, nemcsak az etikai kódex módosítása során, hanem a MÚOSZ általános helyzete, feladatai kapcsán is.

A.) Közismert, hogy az internet szinte maradék nélkül képes biztosítani a sajtószabadságot formálisan, hiszen mindenkinek nyitva ál a tájékozódás és a véleményének közlési lehetősége Ez azonban azzal jár, hogy amíg a hagyományos média területén lehetséges a sajtószabadság törvényes kereteinek betartását ellenőrizni, addig az internet ezt szinte lehetetlenné teszi. Éppen ezért a legfontosabb a személyes felelősség növelésére törekedni. Minden újságírónak személyes felelőssége, hogy ő, akkor se éljen vissza a szabadság adta lehetőségekkel, ha erre lehetősége van. Nagyon fontos, hogy mind a szövetségünk tevékenysége, mind az etikai szemléletünk erősítse ezt a személyes felelősséget a sajtószabadság gyakorlásáért, érvényesüléséért.

B.) Az internet és egyben a digitális technika-technológia elterjedése azt eredményezi, hogy valóban minden állampolgár élhet azzal a személyes szabadságjoggal, amit a korszerű demokrácia minden állampolgárnak garantál. Ezért nagyon nagy szükség van arra, hogy műfajilag megkülönböztessük mi az ami az interneten is az újságírás körébe, és mi az ami a személyes vélemény-nyilvánítási információs szabadság gyakorlása körébe tartozik. Természetesen helyes lenne, ha a kultúrálódás eredményeként az interneten sem szabadulnának el a nemtelen indulatok. De mivel ezért tenni lehet ugyan, de teljességre törekedni nem lehet, legalább azt kell célul kitűznünk, hogy ami az internetes újságírás körébe tartozik, az feleljen meg emberi normáinknak, a demokrácia, a szabadságjogok követelményeinek.

C.) Szervezeti önállóságunk feladása nélkül, nagy szükség van arra, hogy részt vegyünk az újságírásra vonatkozó, széleskörű önszabályozó tevékenységben, hiszen ma már nemcsak a MÚOSZ rendelkezik részletes és korszerű etikai kódexszel, hanem más szervek, szervezetek is. A személyes felelősség növekedése tehát csak akkor érhető el, ha minden, az etikus újságírásban érdekelt szervezet azonos szabályok, azonos szemlélet szerint végzi a tevékenységét, érvényesíti igényeit az etikus újságírói magatartás érdekében.

D.) Miközben tudomásul kell vennünk, hogy minden bizonnyal véglegesen elvált egymástól a közszolgálatiságot is tükröző média a bulvár médiától, nem szabad lemondanunk arról, hogy a sajtószabadság magasztos eszményei érvényesüljenek a bulvár médiában is. Jelenleg ugyanis nagy a veszélye annak, hogy nem a bulvár fordul a törvényesség felé, hanem a sajtótörvényt többnyire betartó média bulvárosodik. A bulvár többnyire nem tartja tiszteletben az állampolgárok személyes jogait, nem törekszik a valóság tükrözésére, nem fordít figyelmet az információk valóságának ellenőrzöttségére, leszállítja a sajtó megbízhatóságába vetett hit mértékét, elveszíti hitelességét az információ szolgáltatás negyedik demokratikus hatalmi eleme és ezzel befolyásolja a többi hatalmi elem hitelességét is. Nem nyugodhatunk bele a sajtó tekintélyvesztésébe. Az állampolgárok a sajtószabadság gyakorlása, az újságírók tevékenységének igénybevétele nélkül nem élhetnek állampolgári jogaikkal maradék nélkül. Demokráciánk állapota függ a sajtó állapotától, márpedig, – mint azt az Európa Parlament határozatával egyetértően, a mi etikai kódexünk is tartalmazza, - az újságírók nem lehetnek közömbösek a demokrácia állapota iránt.

E.) Az etikus újságírás nem sokadrangú kérdés. A legfontosabb tevékenységünk középpontjában kell állnia az etikai szabályok ismertetésének. Elfogadhatatlan, hogy a leggyakoribb etikai kifogások a szakmai és az etikai szabályok összefüggésének ismeretlensége miatt következnek be. A szabályok ismerete nem csodaszer, de egészen biztos, hogy a szabályok nem ismerete csak ronthat az újságírás állapotán.